Szakértő: Magyarországra is kerülhetnek katonák az európai NATO-erőkből

Bendarzsevszkij Anton nem látja kizártnak, hogy sor kerülhet átcsoportosításokra.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke nyilatkozott.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke volt az Inforádió Aréna című műsorának vendége. A politikust többek között arról kérdezték, hogy mikor dönt a magyar parlament Svédország NATO-ratifikációjáról.
Erre Németh azt válaszolta,
nem látja annak szükségességét, hogy rendkívüli ülést hívjanak most össze az ügyben.
„A megfelelő tárgyalások most fognak elkezdődni.” Majd felívta arra a figyelmet, hogy október 1-jén fog összeülni a nagy török nemzetgyűlés. Ezután idézte a török elnököt, Recep Tayyip Erdogant, aki a szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy az október elsejét követő ülésszaknak a napirendjére „kiemelt prioritásként” kívánja szerepeltetni a svéd NATO-csatlakozás kérdését.
„Nálunk akkor már egy őszi ülésszak van” – vetette közbe a műsorvezető.
Erre a külügyi bizottság elnöke úgy regált, hogy „szeptember közepén megkezdjük a munkát.”
A teljes beszélgetés ITT hallgatható meg.
***
Kapcsolódó vélemény
Így nekünk sem kell sietni.
Nyitókép: MTI/EPA/Anders Wiklund